Dukai kriptában lételem
Kegyes Isten! minő nagyok
Szent csudatételeid!
Mely által láthatatlanok
A te végezéseid!
Óh egy ép és szóló ember
Néma porrá hogy lehet?
És ez agyaghüvelyéből
Ki hogyan s mint költözhet!
Most ezen bús gondolatra
Keseredett szívem hoz,
Mely fiatal életemben
Nagy rövidséget okoz,
Nekem is van szemem előtt
Egy halottas bús láda,
Mely egy jó anyát előlem
Hah! - örökre elzára.
Akármerre járok-kelek
Örömöt nem találok,
Oly napokat, mint számláltam
Többeket nem számlálok.
Kiáltozom mindenfelé,
Valahol járok-kelek,
De Echótól feleletet
Haszontalan! - nem nyerek!
Noha lankadt kezeimet
Nyújtom koporsójára
És keserű sós könnyeim
Folynak zápor módjára,
De hasztalan! - vigasztalást
Nem kaphatok sehonnan,
Mert ki hajdan vigasztalóm
Volt, az immár szótalan!
Óh, kérlek, csak egyet szólj még
Zokogó hív lányodnak,
Kit érted nappal és éjjel
Bánat terhei nyomnak.
Ah! nyújtsd ki mégegyszer felém
Meghidegült kezedet,
Hadd hálálja végső csókom
Velem tett érdemedet!
Óh kegyetlen halál! - ezt is
Megtagadod éntőlem?
Édesanyám érzéseit
Igy elzárod előlem?
Ah! eltűnt a boldog lélek,
Itthagyott ő engemet,
Hideg hamvai nem hallják
Szives esdeklésemet.
De lassan! - Már szűnjetek meg
Kínos esdekléseim!
Száradjatok meg egyszer már
Könnytől vörös szemeim!
Nem váltunk mi el örökre,
Ha meg nem csalatkozom,
Nemsokára e mulandó
Világtól elbúcsúzom.
Nem egyéb a mi életünk,
Mint egy hosszas utazás,
Amely után ölel minket
Egy örök boldogulás.
Jer óh halandó ide hát,
Fogj a halállal kezet,
Ez az egy jótevőd, amely
Nyugodalomra vezet.
Te pedig, e koporsóban
Nyugvó édes jó anyám
Szunnyadj itten békességben
S lelked tekintsen le rám!
Nyugodj, már elmegyek tőled
Várván boldog végemet, -
Atyám! - kezedbe ajánlom,
Mikor tetszik, lelkemet!
1811.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!