Darmay Viktor

Ábránd

Meghalni, ah! mily méla ábránd
Lepett meg titkosan...
Legyen szép, csöndes május-alkony,
Mint aminő ma van.
Susogjon a lomb álmodozva,
Szelíden a dalok,
Szálljon búcsufény ablakomra -
Amikor meghalok!

Lássam e tájt - e déli-bábot,
Rónát, mely végtelen;
Keringő fecskék víg csoportját
A tiszta légbe' fenn.
A kék erdőt, ott messze, amely
Már szürkül és borong,
S lágyan homályba tűnni mindent, -
Amikor meghalok.

Érezzem a lég üde árját,
Mely illattal vegyül,
Az emlék tündércsókját, melytől
A szív megrészegül.
És álmodjam még vissza egyszer,
Mi réges-rég halott,
Százszor megsiratott szerelmem...
Amikor meghalok!

Öleljem szívemhez egészen
A nagy természetet...
S oh hagyjátok e percnek üdvét
Nekem, ti emberek.
Ne jöjjön senki és ne lásson,
Csak ti, szép csillagok,
Ti nézzetek húnyó szemembe...
Amikor meghalok!