Nyugati szél
Eddig, ha jött, ott kelt föl, hol a nap,
S ha végig vágta lesült arcomat
És végig söpört lelkemen,
Ujjongtam: rajta! - nem bírsz én velem,
Feküdj nekem! - Mikor a szél süvít,
Szivem, melyet a birkózás üdít,
Friss indulót ver...
Ezelőtt kevéssel
Így kötődtem én még a széllel,
Mikor egy nap, az alkony-csendbe,
Ott kelt föl, ahol száll az este
S évődő kedvem elakadt,
Reám fujt, körülem zsongott mint a hab,
S valamit súgott az est fényinél.
Nyugati szél.
Halkan duruzsolt: száll a nap,
"Eredj!... a fénylő láthatár alatt
Nem hervadnak az égő álomrózsák" -
Legyezget... szélben lejtenek a Hórák...
Megfordult.... Miért?... nem tudom.
De gyilkos ez a fuvalom!
Elfujja ajkamtól a levegőt,
Ki izmaimból az erőt,
El arcom napsütött színét,
S amint beszívom lankasztó lehét,
Fuvalmán mintha táncot járna,
Libeg, lobog az élet lángja
És föl-fölcsap, mert kialudni fél -
Nyugati szél.
1928.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!