Kemény Simon

Smaragd gyűrű

Egyszer korán ébredtem fel nagyon,
A fehérfalú kis gyermekszobában,
De már nagy napsugároszlopban állt
A régi barna polituros ágyam.

A fényben káprázott álmos szemem,
A könnyű tüllfüggöny pihegve mozgott,
S nagyon gyengén zöldeltek rajta át
Dús águkkal a nagy orgona bokrok.

Fényes golyók és tarka pántlikák:
Rigófüttyök lengtek kis sima szélen,
Szobám zengve, tarkán megtelt velük
S a kitárt ablak csillogott kevélyen.

A napfényben szemem gyáván kinyílt:
Ott állt apám, s szép arca rám mosolygott;
Az a smaragdgyűrü volt lágy kezén,
Mit még nagyapjának nagyapja hordott.