Csizmadia Sándor

A tőke

A tőke mi?!...
Érccé fagyott könny és verejték;
Kik zsarnok istenné emelték:
Azok fogják ledönteni;
Arany trónján erősen áll még,
Körülveszi dögvészes árnyék;
De a távolban már fölkél a nap,
Nyomában illatos virág fakad...

A tőke mi?!...
Vassziklája a fájdalomnak,
Mit elsírnak s halomra vonnak
A munka néma hősei.
De ing a föld s a szikla orma
Lebukhat majd a szennyes porba!
Kettéválik alatta a talaj,
Átok kíséri sírba és kacaj...

A tőke mi!?...
Nagy bajnokoknak elhullt vére
Melynek egy-egy zsarnok kedvére
Kellett patakként ömleni.
De játszva dönti le a gátat
A patak is, mikor megárad,
S világokat söpörve el, rohan
A medréből kilépett vérfolyam...

A tőke mi?!...
Ősforrása minden gonosznak;
Hullámai csak szennyet hoznak -
Nincsenek drága gyöngyei...
És gátja sincs e szennyes árnak,
Folyamai dühöngve járnak
A föld gyomrában és a föld felett,
Pusztítva, irtva nemzedékeket.

A tőke mi?!...
Szégyenköve a szolgaságnak;
Naponta rajt' pirulva állnak
A proletárok ezrei.
Piros vérünk az írás rajta,
Szilárdan gyávaságunk tartja;
Hirdetve merészen és hangosan:
Hol nincsen ész, erő hiába van!

A tőke mi?!...
Az öt világrész nagyhatalma,
De mivé válna, ha nem adna
A munkáskéz erőt neki?
Rakjátok a kezet csak ölbe,
Avagy szorítsátok ökölre:
A gyáva bálvány talpán meg nem áll,
Tort játszva ül fölötte a halál.

A tőke mi?!...
Míg némán tűrsz, keserves átok
De fordítsd meg a kalapácsot,
Hogy a lelkét hadd nyögje ki!
S eltünik, mint a kínos álom,
Mely nem él meg a napvilágon,
A vak sötétség annak eleme,
Ha az elvész, hatalma vész vele.