Ki soká nem borul emberi vállra, U U - - U U - U U - U Ahhoz a fák egyszer közelhajolnak. - U U - - - U - U - - Ki soká nem figyel emberi szájra, U U - - U U - U U - U Ahhoz egyszer a falevelek szólnak. - U - U U U U U - - - Ki soká nem örvend az emberekkel, U U - U - - U - U - U Egyszer a kertben, harmatkora reggel - U U - - - - U U - - Megérti, mit csíznek a csíz üzenget, U - U - - U U - U - - S mit a szél ujja az ágon kipenget. U U - - U U - - U - U Ki soká nem olvas emberi könyvet, U U - U - U - U U - U Az megtanulja, mit a felhők írnak. - - U - U U U - - - - Ki soká nem lát egy emberi könnyet, U U - - - U - U U - U Azért az esők patakokat sírnak. U - U U - U U U - - - Ki földi csókot immár sose kóstol, U - U - U - - U U - U Arra az ég lehajlik csillagostól, - U U - U - - - U - - S megérzi egyszer, hogy az Isten szája U - U - - U U - - - U Csókol a napban le reája. - U U - - U U- U
| A
B
A
B
C
C
C
C
| 11
11
11
11
11
11
11
11
| | A
B
A
B
C
C
D
D
| 11
11
11
11
11
11
11
9
| | | |
|
|