Szerző

Bányai Kornél

költő

1897. augusztus 26. — 1934. augusztus 31.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 164 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2020. április 15.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Bányai Kornél

Kenyérország

Kőteknőjéban fütyülve gyúr a sors, rendjén elvégzi dolgát,
kemény tenyerén sikoltozunk, egymásba omlunk, tapadunk
s nem tudjuk honnét jöttünk, milyen tájak ringattak, hegyek
lankái vagy üres mezők s milyen volt arcunk régen:
pufók, aszott, piros vagy halovány?

Mégis egy földet ettünk s egy égből ittuk csöppjeit
a duzzasztó vizeknek, egy szél nyerített, egy vihar bőgését
hallgattuk összebújva parazsas pipaccsal, kalászaink között
árván bújdosó búzavirággal és mindenütt egy jaj volt utolsó
hullásunk síró gyökerünk fölé.

És aztán hajrá! örvénylő vasak koptattak, zümmögő hengerek
irtózatos búgásban meztelen vadul rángattak erre-arra,
zsákokba varrtak, morzsoltak, tiportak, összetörtek
s lettünk új por, embert tápláló fehér húmusz, melyben
minden külön ízünk egy ízbe hullt.

S most gyúr, dagaszt a sors, kőteknőjébe fütyülve mártja öklét,
kemény tenyerén sikoltozunk, egymásba omlunk, tapadunk,
együtt növünk magosba, odvas kemencék izzó szája vár
s morzsolva, zúzva és tisztán kiégve így lesz belőlünk
ízes kenyér világ dús asztalán.

Nyugat, 1926/6. szám

Bányai Kornél aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom