A boldogság
A boldogság akkor jön, ha nem várjuk.
Fehér fátyla a lelkünkre borul.
Észre se vesszük, csak, - ha tovaröppent.
S akkor: siratjuk balgán, botorul.
De mikor várjuk türelmetlen vággyal,
Azt hisszük: most jön! A lelkünk remeg.
Hófehér szárnyán a távolba röppen,
És elrejtőzik a köd felhők megett.
Mikor lelkünk a kínba belefásult
S a könyörgésre sincsen már erő,
A vágy tüzében önmaga elégett:
A boldogság akkor előnkbe jő.
Könnytelen szemmel, mosoly nélkül nézzük,
Nincs már kihalt lelkünkben semmi vágy.
A köd lassanként elfödi elölünk.
S mi közönyösen ballagunk tovább.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!