Szerző

Szathmáry Pál

költő és honvédfőhadnagy

1824. — 1852. augusztus 3.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 538 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2020. január 23.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Szathmáry Pál

Magyar dicsőség

Hol vagytok ősi hír, magyar dicsőség?
Magas világtok hova bujdosott?
Egünkről olyan rég letűnt, s azóta
Sötétben élünk, mint elátkozott.
Mátyással tűnt le végső fényetek...
S nagyság, dicsőség... minden oda lett.
Sugáratok talán csak délibáb volt?
Káprázat és rövid csalóka fény?
Oh nem, nem!... oly ragyogó volt az inkább,
Hogy e hon elvakult tündökletén.
S vakon rohant szegény a sir felé,
Hová a csel s gaz árulás vivé,
Kinszenvedések várakoztak itt rá...
Sirjában ő sokáig haldokolt.
S véres gyötrelme sokkal égetőbb lett —
Hogy tenni és boszulni gyenge volt.
De végre elvonult a tetszhalál,
S a nemzet ismét uj erőben áll.
Ne bízz szegény hon a gondviselésben,
Ha él fölöttünk — ő rég elhagyott.
Gondolj a múltra, hogyha csüggedeznél,
S használd erődet és akaratod.
Küzd, törj előre bátran nemzetem!
Élet, halál! csak az dicső legyen!

1848. április 29.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!