Szerző
Wohl Janka

Wohl Janka

az első magyar zsidó írónő, Wohl Stefánia nővére

1846. — 1901. május 23.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2272 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2008. április 16.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Wohl Janka

Nem dicsőség...

Nem dicsőség, amiért epedve
Nyújtja szomjas lelkem vágy-remegve
Szellemkarjait.
Nem babért óhajtok homlokomnak,
Nem kívánom én e lombozatnak
Csába árnyait.

Késő századoknak ajakára
Úgy ne szálljon, mint Sapphóé szálla,
Valaha nevem!
Nem vágyik e halhatatlanságra,
Melynek fényénél sokkal több az árnya,
Sóvár kebelem.

Mert nem a nő gyöngéd homlokának
Szánta Isten a zöld borostyánnak
Vészdúlt ágait.
Fürtibe díszűl ő kis körének
Fűzze e kör felvirúlt üdvének
Fényvirágait.

S ez, mi után lelkem vágyva vágyik,
Elhagyottan ifjú szívem fázik...
Oly magam vagyok!
S mintha csillag hullna csendes éjben,
Hullnak szívemről le égőn, mélyen
Zokogó dalok.

Nyugodtabb lesz a beteg kisgyermek,
Hogyha ringatáskor énekelnek
Néki édesen.
Földi vágyak hangját én sem hallom,
Ha az üdvös szent szerelmet dallom
Szenvedélyesen.

Mit nekem dicsőség? Barátságra,
Szerelemre, csendes boldogságra,
Erre vágyom én.
Hasztalan! Lehetlen ezt remélnem!
Már elég, ha dalban, képzeményben
Percre föllelém!

Wohl Janka aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom