Jászay-Horváth Elemér

Hová megyünk?

Most átölelsz, s viszesz magaddal
Suhanó, szálló szárnyakon:
Olyan vagy, mint egy büszke angyal.
Arannyal ékesűl fejünk,
Káprázva szállunk és vakon.
- Hová megyünk?

Elbúcsúztam a vágyaimtól.
Az útunk végén, jaj, mi vár?
És reszketek, mint félve indúl
Hosszú útjára a beteg,
Mert szíve fáj s nem érzi már
Az életet.

Most átölelsz s viszesz magaddal.
Az útunk végtelenbe vész.
Nem küzködök már bús magammal,
Mert nyugtató szárnyad fedez;
Röpűlünk: és ez az egész
És minden: ez.

A semmiségbe elmerűlünk
És nem vagyunk s nincs semmi sem.
Még egyszer fölmerűl előttünk
Egy régi ház, s az életünk,
S feljajdul halkan a szivem:
Hová megyünk?