Szerző
Vörösmarty Mihály

Vörösmarty Mihály

magyar költő, író, ügyvéd, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja

1800. december 1. — 1855. november 19.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 603 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2019. november 26.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Vörösmarty Mihály

Az ifjú költő

Mi sürget mondanom
Nem hallott dolgokat,
A lélek mélyiben
Titkon fogantakat?

Nyugodt és tiszta volt
Ifjú eszméletem,
Mint a puszták tava
Regényes keleten.

Bájlólag tűkröze
Rám csillagezreket;
Mikor látok megint
Oly tündér szép eget?...

Egy isten néze rám
A csillagok közűl,
S üdvömnek képe állt
A jó isten körűl.

De angyal jött felém,
Illette a vizet
És benne dúlatag
Szélvész keletkezett.

És csillagezreim
S a gyermekálom-ég
A feldühűlt habok
Árjában eltünék.

Most lelkem szenvedély
Hullámi verdesik,
Szemeim az eget
Hiába keresik.

S szép csillagod, remény,
S tiéd, oh szerelem!
A vad vihar között
Alig hogy sejthetem.

S mily óriási gond
Sorsod felett, hazám!
Hazámat gyermekűl
Dicsőnek álmodám.

Most látom rongyait,
Félig gyógyult sebét,
A megkötött kezek
És szózat szégyenét.

Imádlak, féltelek,
Oh drága szent haza,
Mi adna még gyönyört,
Ha sorsod mostoha?

És kérdem, aki ily
Gondokkal ostoroz,
Csendrabló angyalom
Jó volt-e vagy gonosz?

Derűl-e még öröm,
Enyhűl-e fájdalom,
Ha éltemet talán
Hosszúra folytatom?

Vagy kétség, gyötrelem
Kisérnek síromig,
És semmi vágy után
Áldás nem érkezik?

Oh, adjatok nekem
Jobb álmot, istenek,
Vagy sírom zártaig
Meg nem pihenhetek.

1842 őszén

Vörösmarty Mihály aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!