Szerző
Békássy Ferenc

Békássy Ferenc

költő, esszéista és huszár

1893. április 7. — 1915. június 25.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 692 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2019. április 13.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Békássy Ferenc

A költő

Áldatlan rossz időkről kell beszélnem,
De nincsen ok hogy szomorú legyek,
Megtermi lángvirágát szenvedélyem
Akármilyen bántók az emberek.

Nem lesz szegényebb életem, mint máskor,
A mag kikel, mit lelkem elvetett,
És omlanak még, álom-aratáskor
Megtelt kalászok, duzzadó szemek!

Hiába mégis élete, erénye,
Lelkének fénye ím, értéktelen;
Viharhullámok nőnek fel az égre,
A vágy unott, a dal szükségtelen,

Mert nincs öröm, melynek lehetne jósa,
Mert félve gúzsba törpül a világ;
S elhagyná ő, nagy óceán hajósa
Új láthatárok mélyibe ki lát,

De meg-megáll s hogy mit? Tündökölve kérdi;
Vitorla-é, vagy vijjogó madár?
Reménysugár-e? - várta a viharban?
Vagy roncs mit sziklán összetört az ár?

Csalódva állunk mind idők határán
Hajónk váratlan szörnyű révbe tért
S vihardúlt partok pusztulását látván
Tovább megyünk, meddig? - hova? - miért?

1915.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!