Békássy Ferenc

A mulandó szerelem

Bús szenvedély te, megvalósult álom!
Mily pusztaságban járok nyomodon!
Hová kisér halandó boldogságom? —
Égő kinok közt meddig álmodom?
A fájó vágyak büszke terhe nyom,
S mit ér a kin, mikor hiába vágyom?
Hiába szánod, lelkem lelke rom,
Mélyszivü lány te, megvalósult álom.

Parázs homokban tikkad a patak;
Igénytelen moszat se női nyomában:
Erőim egyenként elfoszlanak,
Költő kívánságom bujdos hazátlan;
Érett szerelmek kristályserlegét
Nyujtám feléd, és nyújtottam hiába:
A nagy szerelmek vándoristenét
Temetted el a föld szívó porába.

Ha most szerelmem büszke szárnyakon
Elhágy, tyrannom csendbe száll tova,
Nem ég a kíntól már a homlokom:
De lelkesült erőm se lesz soha.
Sorsom setétje majd ha felvidul,
S az ujra ébredés óráiban
A bú siralma arcomról lehull,
Az álca holt lesz, dermedt, szárnytalan.