Delelő
Rászállt a déli nyugalom a földre,
Halványabb, lágyabb lett a nádas zöldje.
Megfoghatatlan tájkép: - nád felett
Átlátszó, párás, zord, kemény hegyek,
S elől egy rét - tüzes zöld színben égve
Zöldes fényt vet a bágyadt halvány égre.
Hogy elmosódnak mind az ellentétek!
Fehér zománcz - nyugalmas déli élet -
Száraz zörgés siklott a nádon végig -
Sóhajszerű lehellet száll az égig:
"Mindenki nyugtot lel, békét talál,
Csak én nem nyughatok, én a halál!
Uram teremtőm, mért nincs maradásom?
Mért oly nehéz, oly szörnyű hivatásom?
Kerül mindenki, menekűlnek tőlem,
De senki, senki nem futhat előlem.
Magányosan, társ nélkül mindörökre,
Az élet minden alakjához kötve.
Oh egy percz nyugalom!" -
Egy szürkés árnyék
Lebeg tovább, megmozdúl - menne, - vár még,
Megcsillan a sugárzó déli fény
Kaszája vizszinű, éles hegyén
Bűvös hatalma az arany sugárnak. -
Leköti most a déli fény az árnyat,
Túláradó fehér napfény,
Viruló szépség
Hullámzó élet közepette áll,
S egy perczre megpihent szegény halál.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!