Szerző
Reményik Sándor

Reményik Sándor

erdélyi származású költő, akinek verseit 1945 után politikai okokból évtizedekre száműzték a magyar irodalomból

1890. augusztus 30. — 1941. október 24.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2492 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. október 26.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölte

Reményik Sándor

Napocska

Istent, Jézust nem sokat emlegetted.
Ha imádkoztál is: titokba tetted.
A holdtól féltél: megzavarta álmod.
Hidegen hagytak hűs csillagvilágok.
Az égen csak a "napocskát" szeretted.
Nem a Napot vad, izzó nyári hévvel,
Csak a napocskát ibolyalevéllel,
Csak a napocskát őszi sugárzással,
Szobán át támolygó téli verőfénnyel.
Anyám...
Fehérfürtös, napfényszomjas virág,
Úgy fordultál Te is a nap felé,
Mint sok-sok kedvenc pelargóniád.
Lelkedben elzengetlenül buzogtak
S számlálatlanul, szent nap-himnuszok, -
Én most e téli nap-elégiával
Áldott, eltűnt kezedre borulok.
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bujdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor... -
Ó, hogy a tompa tárgyak megmaradnak,
A repedt pohár, csorba csésze is -
Visszaverői örök sugaraknak -
Csak Te mentél el fecske-érkezéssel,
Alig kisarjadt ibolyalevéllel. -
De az az akkor sokkal azelőtt volt.
A reggeli-asztalnál ketten ültünk
Talán már februári reggelen,
És jött a napfény, az áldott "napocska",
Csillant abroszon, csészén, üvegen.
Te szóltál szokatlanul-komolyan:
"A túlvilág? Nem, azt nem hihetem,
Nem úgy...
De olvastam egy álmodó tudós
Elméletét, - az úgy tetszik nekem...
Azt mondja, hogy a szeretet erő,
Ha kihűl, visszasugárzik a napba, -
És szeretteink lelke érkezik
Sugárhajón
Mindennap reggeliző asztalunkra.
Látod, ez így nagyon tetszik nekem."
Elhallgattunk azután mind a ketten. -
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bujdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor...
Ó, Anyám, hogyha igazad lett volna,
Ha Te volnál e bujdosó napocska,
Az abrosz ráncaiba Te fogódznál;
Te csillannál a csészék peremén,
Kikötött sugárhajó, drága fény!
S a tompa tárgyak, akik megmaradtak,
A repedt pohár, csorba csésze is - :
Tükre lennének örök sugaradnak...

1931. december 4.

Reményik Sándor aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!