Szerző
Czóbel Minka

Czóbel Minka

költőnő

1855. június 8. — 1947. január 17.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 882 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. szeptember 6.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Czóbel Minka

Az özvegy

Nyitott koporsóban ott fekszik a párja,
Csókkal édesgeti, ébreszti, - hiába.
Fellobbanó gyertya sárgás rezgő fénye
Halvány világot hint a halott felébe.
Koporsó diszéűl leszedték a kertet,
Hervadt virágoktól nehéz illat terjed.
Virág illatától, tenger bánatától,
Özvegy asszony feje elszédűl, elkábúl.
A selymes szemfedő könyeit felissza,
Hívja, csalogatja édes urát vissza.

Megkésett szerelmét küldené utána,
A halál határán túl - a másvilágba.
Gyönge a szerelem, a terítő leplén
Nem hatolhat által - megfagy a holt keblén,
Gyönge a szerelem, ellankad a szárnya
Idegen, mérhetlen, halál távolába.

Haragra váltja most a nő a bánatot:
"Maga, egyedül ment, hűtlenűl elhagyott!"
Ugy érzi, mintha az ünnepélyre menne,
De ő ki van zárva, nincsen része benne.
Perel Istenével, természet rendjével,
Lázas, tehetetlen, fanyar szerelmével.

Kifáradt az asszony, megroskad a térde,
Tántorogva omlik egy nagy karos-székbe.
Szeme eltévelyeg az egyik oldalon:
Hálóját hogy fonja szürke pók a falon.
Most e finom szálba zümmögő légy téved,
Ez is egy elfolyó, menthetetlen élet.
Álomhozóan száll zúgása a légben -
Elszunnyad az asszony a nagy karos-székben.

Alszanak mindketten, a halott, meg párja,
Csakhogy ennek álmát még az "álom" járja,
Amannak arczára nagy titok van vésve -
Egyik-másiknak majd mi lesz ébredése?

Czóbel Minka aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!