Szerző
Szendrey Júlia

Szendrey Júlia

költő, író, Petőfi Sándor felesége

1828. december 29. — 1868. szeptember 6.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1642 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. szeptember 3.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölte

Szendrey Júlia

Kis fiam

Megérdemelve vagy ártatlanul
Száműzetésben hogyha bolyganék,
Ha megtagadna az egész világ,
S nyugtot nem adna sem föld, sem az ég:
Egy menhelyem maradna énnekem,
S ez a te szived, drága gyermekem!

Megérdemelve vagy ártatlanul
Véginséget ha a sors mérne rám,
S a koldusbotnak s mi még súlyosabb,
Alamizsnának terhét hordanám:
Egy támaszom maradna énnekem,
És ez te volnál, drága gyermekem!

Megérdemelve vagy ártatlanul
Sötét börtönben, hogyha sinyleném,
S nem hatna által egyetlen sugár
Rabságom örök-hosszú éjjelén:
Egy fényes csillag ott is vón velem,
S ez a te szived, drága gyermekem!

Megérdemelve vagy ártatlanul
Vérpad, ha volna a halálos ágy,
Melyen kimúlnék s átok, kárhozat
Maradna fejfám, mig áll a világ:
Egy akkor, is csak áldaná nevem,
És ez te volnál, drága gyermekem!

Üldöztetésben biztos menhelyem,
Börtön éjében fényes csillagom.
Ínség, nyomorban hiven támaszom,
Áldás malasztja átkos vérpadon:
Mindezt megadta a sors énnekem,
Mindezt szivedben, drága gyermekem!

1860.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!