Boldogtalan vagyok...
Boldogtalan vagyok nagyon,
Mondhatlanúl az vagyok,
És számomra menekűlés
Nincs más, csak ha meghalok.
És ki tudja, akkor is majd
Ád-e nyugalmat a sír;
Hátha e zaklatott lélek
Megnyugonni ott sem bír?
Hátha ott is külön válva
Lelkem a testtől leszen,
A miként itt az életben
Kell lennie szüntelen.
És mig testem porrá válva
A földdel össze vegyűl,
Addig lelkem összetépett
Zászlóként szerte repűl,
Vezéreül a viharnak
Csattogtatva szárnyait,
Mindenütt elül lobogva,
Hol vész, pusztulás lakik?
Kérlelhetlen végzet átka,
- Súgja rémes sejtelem -
Hogy lelkem örök időktől
Így bolyongni kénytelen,
Sem életben, sem halálban
Nem találva nyughelyet,
Mig vége nem lesz az örök,
A végtelen időnek!
Pest, 1856. október 29. (megjelent: 2000 c. lap, 2013/2)
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!