Lyukassátoros, mostoha életem
Ó életem!
Lyukassátoros, mostoha életem!
Málladozó, csorgó ponyvádon át
már annyi tenger éve
ázott és fázott a testem-lelkem
s eseteg, deres árvaságom!
S a beszivárgó szennyes, jeges hólé
hányszor folyt egybe
patakzó, toros könnyeimmel?!
Egyszer mégis megszánt a Sors!
És tündöklő selyemszövetből
- csillagos, kékmosolyú mennyboltozatul -
tündéri sátrat vont
didergő, rongyos életem fölé.
Azóta az Ezeregyéjtszakának
kárbunkulusszemű,
fülledt titkaival álmodom.
S egyre fehérebb, édesebb mannával,
s pirosabb, mámorítóbb borral
rakom meg vendégasztalom.
De jaj,
csillagos egem kék csodáiból
a kormos életponyva rongyos résein
csak pár sovány sugár derít reám
s terített asztalomra.
(Csak tudnám,
hogy az ezüstküllős Göncölszekér
miért menekül meredek rúddal előlem?
S vajjon ki integethet
gyémántporos saroglyájából
oly szánón-búsan földi napjaim felé?)
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!