Wohl Janka Báró Eötvös Józsefhez című versének elemzése

RitmusképletRímSzótag
Fenn, a hon csillagos mennyezetén,
 -    U  -    -  U -   -   U U -   
Király, mint a nap a csillagok között,
 U -     -   U  U  U   -  U -   U -   
Úgy állsz, te nagy, az égiek helyén
-   -       U  U    U  - U-   U  - 
Örök sugárral szent hazád fölött.
U -   U -  -    -    U -   U -   
A nemzet föld, a költő nap az égen,
U  -  -   -    U  -  -  U  U  - -   
Mely túlragyog az eltűnt nemzedéken.
 -    -  U  U  U  -  -    -  U - U   

  
S ha én, szerény, mulandó mécsvilág
   U -     U -     U -  -  -   U - 
A halhatatlan, egy naphoz tekintek fel,
U  -  U -  U   -    -  -   U -  -   -   
Szelíd mosollyal, mint nyíló virág,
  U -   U -   -    -     - -  U -   
Hozzád csupán könyörgni jövök el.
 -  -    U -   U  -   U  U U  -   
Mint éltet szór a nap a fényes árral,
 -   -  -    -  U  U  U  -  U  -  U  
Adj fényt a mécsnek egy léleksugárral.
-    -    U  -   U  -    - -  U -  U   

 
Oh, benned ég, ragyog az égi tűz!
-    -  U  -    U  U  U  - U  -   
Nem mint Prometheusz, ki lopva nyerte meg,
 -   -     U -  U-     U  -  U   -  U  U  
Éltet teremtményidbe lelked fűz,
-  -   U -   -  -  U  -  -   -  
És Isten-adta szellemek ezek,
-  -  U  -  U   -  U U  U -   
Kibontakoznak égi szenvedéllyel
 U -  U -  U  - U   -  U -   U 
A költészetből, szeplőtlen tökéllyel.
U  -  -  -  -     -  -  -   U -   U   

  
Ha szenvedések átkát szórja rád
 U   -  U - U  -  -    -  U  - 
A sors, mely Istenként áll életünk fölött,
U  -     U   -  -  -   -   - U -    U -    
Lelked nem érzi az átok nyomát,
 -  -   U  -  U U  - -    U -  
Alá már géniuszod sugárt szövött.
U -  -   - UU  -   U -     U -   
Oh boldog te, ki szenvedéseidnek
-   -  -   U   U   -  U - U-  U 
Emléket állítsz, mint örömeidnek.
-  - U  -  -      -   U U U-  U   

  
Sötét pyramid, órjás és örök,
 U -     U U   -  -  -  U -   
Sötét, mint éj, de fényes csillaggal tele
 U -    -   -    U  -  -    -  -  -   U U
Az emlék, mit az elhalt örömök
U  -  -    U  U  -  -   U U -  
S remények sírján lelked emele.
   U -  -   -  -   -  U  U U U  
Karthausi lett a szív, s virágozása
 -   UU U  -   U   -      U - U - U 
Halni nem tudó hattyú dalolása.
 -  U  -   U -  -   -  U U - U  

 
A messze föld, a messze végtelen,
U  -   U  -    U  -   U  -  U -   
Miként a puszta gönc, egy órjás jéghalom,
 U -   U  -   U  -    U   -  -   -  U U  
A természet sivár, élettelen
U  -  -  -   U -   - -  U U 
A láng nélkül, mely életfuvalom.
U  -    -  -    U   - -  U U U  
A földek istenként a napfényt várják,
U  -  U  -  -  -   U  -  -     -  -  
Az emberszív a szerelem sugárát.
U  -  -   -  U   U U -   U - -   

  
S a szerelem a halhatatlanság;
  U   U U U  U  -  U -  -  -  
A szerelem a lét, a lélek és a lény -
U   U U U  U  -   U  - U  -  U  -    
Elmúlik mind, mert mind mulandóság,
-  - -   -     -    -    U -  - -  
Örök csak ő az ember kebelén.
U -    U  - U  -  -   U U -   
S ha fénye költészetben megtörődik,
   U  -  U  -  -  -  -   -  U - U  
A költő névre Istenség szövődik.
U  -  -  -  U -  -  -    U - U  
A

B

A

B

C

C

 10

11

10

10

11

11

A

B

A

B

C

C

 10

12

10

10

11

11

A

B

A

B

C

C

 10

12

10

10

11

11

A

B

C

B

D

D

 10

12

10

11

11

11

A

B

A

B

C

C

 9

12

10

10

12

11

A

B

A

B

C

C

 10

12

10

10

11

11

A

B

A

C

D

D

 10

12

10

10

11

11

























































































Alliteráció