Szenteleky Kornél

Bácskai éjjel

Szabályos sorokban zsendül a vetés
a józanság egyeneseket húz
az önzés határköveket állít
és megbízható lakatot tesz a magtárra.
Minden oly hasznos, minden oly józan
nagy értéke van a trágyának
a késnyelők és komédiások
félve, idegenül kullognak e tájon
és alázatosan köszönnek
a füstölgő trágyaszekereknek.

Minden oly hasznos, minden józan
a szépség apró angyalkáit éppúgy
kiűzik a hurkaszagú házakból,
mint az éhes, lázas, riadt szemű
koldusokat.
Éjjel pöffedt hasak horkolnak e tájon
az álom pilléi senkit sem visznek
smaragdos, rubintos óperenciákba.

Nem kérdem, szabad-e, helyes-e,
józan, hizlalós, értelmes dolog-e
álmodni bércekről, búzátlan sziklákról,
sasokról, fényekről, Párizsról, világról,
csodáról, mákonyról, szent, jó asszonyokról...
Éjjel van, horkol a dagadt disznóhizlaló,
a százláncos gazda gutaütötten emészti
az esti vinkót meg a paprikást,
mialatt én spanyolul tanulok,
Hölderlint vagy Rimbaud-t forgatom bűvölten,
Van Gogh lángoló vonalait ámulom
vagy Nietzsche megejtő mélységeibe szédülök
sápadtan, lázasan, szikkadt szemekkel.
De aztán hirtelen kibúvok a könyvek
magas és biztos bástyája közül
ki az ólszagú éjszarkába!
Kapzsi otromba ebek csaholnak utánam,
de én már kint járok a vetések közt
gonosz mosollyal, mint a kazalgyújtogató.
Alattomosan kuncorgok,
káröröm bugyborékol bensőmben,
mert most ültetem el a téboly
mákonyos, magtalan, tündérszép
virágait
a hasznos, trágyás, egyenes,
bácskai barázdákba.