Szerző
Pável Ágoston

Pável Ágoston

nyelvész, néprajzkutató és költő

1886. augusztus 28. — 1946. január 2.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1018 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. július 26.

Megosztás

Címkék

Pável Ágoston

A nappalokkal így-úgy megvagyok

A nappalokkal így-úgy megvagyok.

Vak munka lázán elalélnak jajjaim.
A sebeimet balzsamként hűsíti
a verítékolaj.
Mások gyűrött arcáról, fénytelen szeméből
az igázottak csámpás bölcsesége;
megalkuvás, megnyugvás int felém.
Didergésemet
körülöleli a Nap fénye-melege;
és érzem,
hogy én se vagyok legmostohább gyereke.

De jaj nekem, ha jön az éjtszaka,
s a fényt felissza a korhely sötétség.
S a naptányér alól
egy durva hajcsár
denevéres aklába ostorol,
s vackomhoz lapít szőrös tenyerével.

Éjjel
felocsudnak kancsukás börtönőreim,
s az ágyam széle csahos néptől népes.
Éjjel
a régi sebek újra felszakadnak,
és feketén szivárog üszkös vérük.
Éjjel
szerelem, nyarak és telek,
fejfák és bölcsők rám sereglenek,
s őrjítő, szörnyű birkózás folyik
megváltó, sápadt, hűs hajnalokig.

A nappalokkal így-úgy megvagyok!
De ha megállít, de ha rámzuhan
egy nyugalmat hazudó oduban
az éjtszaka:
akkor lidérces lények, vakvillámok,
hamvadó tüzek mellett vacogok.

És a csillagszemek
oly kétségbeejtően messze fénylenek!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!