A költő, a példátlan, régi nagy U - - U - - - - U - Megbélyegzett Téged s megátkozott, - - - - - - U - U - Állatok erényének hirdetett, - U U U - - - - U - Robbanó lelke teljes erejével - U - - U - U U U - U Útált és megvetett. - - - - U - S nem is csillagot-söprő mozdulattal, U - - U - - - - U - U (Hisz láthatatlan karja égig ért!) - - U - - - U - U - Csak egy rúgással, U - - - U Ahogy oktalan állatot szokás - U U - U U - U - U - A sutba, messze - elrúgott magától. U - U - U - - - U - - Nekem Te mindenem vagy, Türelem: U - U - U - - U U - Szelíden fénylő álló-csillagom, U - - - - - - - U - Rámmosolyogsz és engem mosolyogtatsz. - U U - - - - U U - - És Te vagy népemnek is mindene, - U - - - U - - U U Kit minden égi vándor elhagyott. - - U - U - U - U - Mi lenne, ha egy tébolyodott percben U - U U - - U U - - - Nekem is égig érne a karom, U U U - U - U U U - S magam egéről és népem egéről U U U - - - - U U - - Lesöpörnélek őrült mozdulattal: U U - - U - - - U - - Türelem, szelíd álló-csillagom? - U U - U - - - - U U
| 10
10
10
11
6
11
10
5
10
11
10
10
11
10
10
11
10
11
11
10
|
|