Váradi Antal

Cseli csárda

Cseli csárda, cseli csárda!
Villám, hullám összejárta,
Hol a mennykő, hol az árvíz,
Nem is egy, de legalább tíz.

Nád az eresz, sár a kémény,
Az is hajlik, lefelé mén;
Hej, gazd'uram, hol a vályog?
Szegény gazda, hol kóvályog?...

Valamikor hajdanában,
Ablak is volt a falában,
Rozmaring is nyilt előtte,
Míg a pandur le nem lőtte.

Rozmaringot az ablakról,
Cifra kancsót az asztalról,
Sisa Pistát meg amellett,
Csaplárosné lánya mellett.

Egy pocséta a kút tája,
Se oldala, se kávája;
Zöld a vize - ha még benne
Egy italra való lenne!

Kidűl, bedűl, de ki bánja?
Mióta a csaplár lánya
Belehalt egy sötét éjjel
Bánatával, szégyenével. -

Benn az ivó kiholt, néma,
Csak a szélvész járja néha;
Lábatlan pad, törött asztal
Még bujdosót se marasztal.

Benn a túlsó kis szobában
Két szék búsul csak magában,
Mintha most is rajta volna
Csaplárosné koporsója.

Lánya után ment el szegény,
Most pihen a sír fenekén...
Senki se járt itt azóta,
Pohár se zeng, se a nóta.

Udvarát a gaz benőtte,
Alig áll még ki belőle
Ingó-bingó kapufája:
Egy vén szilfa hajlik rája.

S mert szomoru idők jártak:
Abból telt ki a gazdának
Vándorbotja, koldusbotja -
Merre jár? az isten tudja!

Cseli csárda, cseli csárda!
Csak búbánat lakja már ma;
Maga lenni az is átall:
Elbujdosott a gazdával...