Szerző

Ambrozovics Dezső

újságíró, író és műfordító

1864. február 24. — 1919. január 17.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 957 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2018. február 9.

Megosztás

Címkék

Ambrozovics Dezső

Évfordulón

Jövök elédbe csókkal és virággal,
E tiszta napsugáros hajnalon,
Jövök szerelmem néma himnuszával
Forrón imádkozó, bús ajkamon.

Szótlan', remegve állok im' előtted,
És mintha félnék tőled botorul.
Szilaj vérem fejembe száll s szememre
Színesen csillogó fátyol borul.

Könnyezve nézek bársonyos szemedbe,
S borús tekintetem reád tapad.
Lassan megyek feléd és gondolatban
Megcsókolom mosolygó ajkadat.

S e tiszta csók szédítő mámorában
A messze múltba visz a képzelet,
Mikor az ifjúság derűs tavaszán
Jártam a kéz a kézben te veled.

Régmúlt idők tengerszemén, libegve
Mint ködbefoszló, bűvös látomány,
Úgy állsz előttem a virágözönben
Amely fakadt a lábaid nyomán.

Ajkam remeg s köszöntlek elfogódva,
Úgy, mint mikor először láttalak.
S emlékezés szelíd zsarátnokától
Fáradt szívem mohón új lángra kap.

E láng mutatja az utat s világít
Sötét, csillagtalan ösvényemen,
Te égi láng, boldogságnak, örömnek
Tüzes forrása oh maradj velem!

S maradj velem te is örök időkre,
Aki e láng hevét élesztgeted,
Maradj... hiszen egész pazar világom,
Az életem' köszönhetem neked!

Maradj... s ha a halál reámköszönti
Álombaringató, hűs serlegét,
Engedd, hogy égő ajkadon keresztül
A lelkem hadd suhanjon át beléd!

Engedd, hadd éljek ott tovább te benned.
Míg rád kerül a hűs kehely sora,
S aztán jer oh velem a végtelenbe,
Ahol reánk borul csapongva, zengve
Az üdv örök, aranyszín' mámora...!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!