Czóbel Minka

A sors

Pihenni? - nem, még nem lehet.
Ne álmodjék ki él, tehet!
Az élet fájó küzdelem,
A végperczé a győzelem.

A végperczé, mely már talán
Ott van a holnap hajnalán,
Vagy távol évek végén áll,
Bizonytalan - biztos halál?

A czél homályos, szűk az út,
Verejték, könnyü összefut.
Virág, ha nyilva lát napot,
Verejték, s könnyü áztatott.

A fűre önti harmatát,
Lábunk alatt a föld porát
Áztatja, véle egyesül,
Por lent, verejték s könny felül.

A sors ragad, tovább, tovább,
Megállás nincs - előre hát!
Előre hát e tengeren,
Melyen csak bánat s kín terem.

Az élet kín és fájdalom,
Nincs más öröm, csak nyugalom,
Nyugalmas csöndes, szép halál,
Még nem - előttem élet áll!

Szívem harczolni, tűrni kész,
Mégis remegve visszanéz,
Hogy elmaradt a végremény
Gyermekkorom derült egén.

Letűntek a derült napok,
Mi voltam - többé nem vagyok.
És a jövő? mit tartogat
Titokzatos homály alatt?

Küzdelmet, harczot, életet.
Megyek jövő, megyek veled!
Fájó gyönyört, bizalmat ád:
Megállni bátran a csatát.

Megállni, bár a vég közel,
Nem biztat semmi égi jel,
A nagy jövőnek éjjelén,
Nincs egy sugár, nincs egy remény.

Csak érzemény, csak gondolat,
A lelkesülés elragad,
Hő lelkesülés, égi jel -
Megyek a merre menni kell!

Nem kérdem én: mi lesz a vég?
Harczolni kell, ez már elég.
Szívem harczolni, tűrni kész,
Emelj, vezérelj égi kéz!