Látófa
Magas látófa áll a földeken,
a csősz itt őrködik, ha van mire,
most fehér körös-köröl az egész látóhatár,
esik a hó, lépéseimnek sincsen már nyomuk
A hó alatt most pihen a föld,
a meleg földben nő a csíra...
A világ már régtől régen teremti önmagát,
forró szelek suhantak át e tengeren,
teremtő porszemek hulltak alá
itt a földeken
s amott a dombok szikláira,
mégis hiába lesz az aratás,
kevés embernek lesz kenyere,
hiába lesz a szüret,
kevés embernek lesz bora.
A teremtés munkája elakadt,
nem elég lesni a napot, esőt,
az időjósok jelentéseit,
a szelek szárnyán sem jön teremtő, finom homok.
De porszem vagyok,
porszem vagy te is,
és mindannyi ember, ki jobbat akar,
nem hiába hulltunk az életbe a határtalan időből,
a teremtés munkája folytatásra vár,
az idő parancsát nekünk kell teljesíteni!
Akár lágy homok leszünk,
akár viharként fogunk e földre rázuhanni,
derékba fognak törni a korhadt fák
és a korhadt emberek.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!