Darmay Viktor

Hej átkozott

Hej átkozott természetem,
Jó sorsomat nem tűrhetem;
A vágy örömből búba hajt —
Ha nincs, föllelem én a bajt.

Fáj a szívem, mert szép a lány,
S dallal megyek csábos nyomán,
S midőn hallgatna már szegény,
Bolondul abban-hagyom én.

Otthon gavallér, úr vagyok —
De álmim százszor oly nagyok;
Egy reggel tuszkol a vasut,
S hátamba veszem a falut.

S itt fenn a szerkesztő urak,
Ördögbe! oly szűk markuak;
Bezzeg jó préssel jár az itt,
Aki belőlük pénzt szorít.

Mert nem fizetnek, míg lehet —
De panaszkodnak eleget:
"Mily hallatlan, disznó idő,
Nem jön az előfizető!"

Új év? Sok a költekezés.
Hónap vége? Minden kevés.
Adj még te, ha van pár forint,
Az istenért add oda mind.

Magyar szerkesztők, uraira!
A béke csöndes karjain
Kívánom, hogy pihenjetek,
— S azért én még ma elmegyek.

A pesti koszt jó paprikás,
Koplalni meg nagyon pikáns;
Adjő! — verselni oda el,
Hol a veréb is eltelel.