Dukai Takách Judit

Klaviromhoz

Hozzád jövök, ha az öröm
Könnyeket rejt szemembe;
Hozzád jövök, ha a balsors
Nyilat lövell szívembe...
Te vagy az a néma barát,
Ki panaszom hallgatod
S mellemnek mély érzéseit
Bús hangokra oszlatod.

Itt lep meg az emlékezet, -
Lelkem’ szárnyára veszi
S az aranyidők amarant —
Ligetében leteszi:
Ott látom éltem óráit,
Melyek innen eltüntek
S engemet boldogítani
Ab! - örökre megszüntek!...

Itt ülök, ha barátimnak
Körülvesz víg serege
S oh! mint derül keblünkben
Az örömök nyilt ege!
A csillagok tűzszikrákat
Lövellnek ablakomra,
A halvány hold árnyékomat
Rajzolgatja falomra.

Gondolatim égre kelve
Boldogabb kort képzelnek,
Hol a szférák bájzengési
Könnyű táncra tüzelnek.
Aranyfúrtű Apollómnak
Karjai közé rogyok
S HOGY LANTOT ÁD, AZT GONDOLOM:
ÉN IS - ISTENNÉ VAGYOK!