Szerző
Dukai Takách Judit

Dukai Takách Judit

elhíresült nevén Malvina, magyar költőnő

1795. augusztus 9. — 1836. április 15.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 767 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. december 23.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Dukai Takách Judit

Az én sorsom

Megesküdött még bölcsőmnek
Legelső ringásánál
A sors, hogy majd jövendőmnek
Kacag bús homályánál.
Úgy látszott, hogy virágkorom
A gráciák ápolták,
De viruló szép hajnalom
Már fúriák gázolták.

Egyfelől égi zengzetek
Bájló harmóniája
Fogott körül s a képzetek
Istenesült hazája,
Amidőn meglátni vágytam
Pamassz ékes rózsáit,
Széjjeltépte s ah! mit láttam,
Kbaribdisz rút csudáit.

Utóbb Ámort, ki isteni
Erőt is győz íjával,
Küldi tűzzel vetekedni
Egy ártatlan lánykával;
Tudjuk, a szív ösvényei
A gyengéket mint viszik,
Míg az észnek törvényei
Azt bölcsebbé nem teszik.

Deli termet, rózsás ajak,
Két szép szemek mint a tűz,
Pelyhedző hajsz, selyem hajak
De könnyen rabláncra fűz.
Ez ideálja lelkemnek,
Melyt magának teremtett,
De csak üres képzetemnek
Árnya volt - semmivé lett...

Félájultan keseregtem
Csalatott reményemet.
Egy lelkes kép állt mellettem
S általkarolt engemet.
Elborzadtam látására
Ő szelíden mosolygott;
Keservem oszlatására
Kart s győző kebelt nyitott.

Jer, mond, kedves áltvezetlek
Az életnek pályáján,
Szeress úgy, mint én szeretlek -
S megpihentem hű karján.
Határozott céllal léptem
Hímen szent templomába
S mennyei áldást szemléltem
Lábom minden nyomába.

A sors látván, hogy truccára
Ott is, hol nem akarta,
Fáradt szívem ért nyugtára:
Csakhamar felzavarta;
Éltünk egy szebbik láncszemét
Ízről porrá szakasztá,
Ápolt virágunk kellemét
Keblünkön elhervasztá.

Kedves Juliskánk eltüne,
És dicsőbb alakká vált;
De jaj! örömünk is szüne
S vele sírjában leszállt.
Szívéhez édes atyjának
Ez leginkább ragadott,
Mellette gyászos ágyának
E szavakra fakadott:

"Kedves árnyék! nemsokára
Meglátlak majd honodban.
Siet életem fogytára
Véled nyugszom sírodban".
Még másod év nem tette el,
Négyünket megölelve,
Hogy egy csendes lehelettel
Tőlünk végbúcsút veve.

Itt ülök most sírok között
Ciprusok árnyékában;
Győzött a vad sors, ab! győzött,
Eped szívem kínjában.
Itt egyedül elhagyatva
Sorsom zúdult tengerén
Nyugalmam dúlva, szaggatva,
Ki oly áldozat mint én?

Az egek is sokallják már
Ily sok szenvedésemet,
Mintegy pótolni akarják
Sajnos veszteségemet.
Sorsom sivatag pusztáján
Előttem egy hív barát,
Részvét ül nemes homlokán,
Szemem benne védőt lát.

Így szólt: "A bú öszvegyötri
Váltig immár szívedet,
Itt van a mell! itt nyugodd ki
Eddig viselt terhedet".
Engedd meg oh! dicső lélek,
Hogy keblére hajoljak
S tehelyetted amíg élek,
Csak őnéki hódoljak.

Bocsásd meg, hogy ily érzésnek
Virága nyílt sírodon
Szívem - s célja a végzésnek
Legkedvesb barátodon.
Sors, ha még most sem nézheted
Édes enyhülésemet,
Elődben vetem s viheted
Boldogabb reményemet.

Feldúltad már reggelemet
Illatos virágival,
Dúld fel, ha tetszik, delemet
Gyenge napsugárival.
Lesz majd oly hely, hová nem fér
Mérgednek dühössége:
Egy csendes sírral fel nem ér
A világ dicsősége.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom