Hintók
Ki látta már a pesti hintót,
és benn a hölgyet, a kacsintót
a pesti uccán szállani?
Mint fáradt szívet, mit befonnak
panaszokból szőtt pókhálónak
reszkető, finom szálai...
Felé nem nézned lehetetlen;
a szíved, ez a tehetetlen
úgy megsajnálja őt, szegényt:
a pesti hintót s pesti hölgyet,
amint szelik az esti völgyet,
szívet keresve s új regényt...
És az eszedbe jutnak mások:
párisi fényes ekvipázsok
a Bois de Boulogne füvén;
s - amely szívedet búba fojtja -
a pétervári csengős trojka
s lámpájában a könnyü fény...
Uccasarkon állva riadtan,
agyonhajszoltan, kiapadtan,
mint országúton régi kút -
ó, hintók, hölgyek: vége, vége!
Mindnyájunk édes szép regénye
a ködös messzeségbe fut...
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!