Ölvedi László

A hársfák alatt

Keleti szemem forró parázsát
Hideg arcokba hullatom.
Körülöttem, zúg, kereng az élet,
Zsibongó, lármás ősvadon.

Elhoztam a messzi Nyugatra
Örökös nagy idegenségem;
Testvérektől kaptam örökbe
Szomorú szép ereklyeképen.

S mégis, mégis jártam már erre,
Oly ismerős nekem itt minden;
Hidak, terek, büszke paloták
S a ragyogó "Unter den Linden“.

És egyszerre fülembe zümmög
Szapora hangja régi regének;
Harsan a kürt és felrobognak
Hajrás, dacos magyar legények.

Dobognak a mokány paripák,
Perdül a dob, pattog a nóta.
Nem is hallott soha, soha sem
Ez a város ilyet, — azóta...

Erre járt bús kisértő lelkem
Hadik óbester seregével...
És szememben újra tűz lobog,
Úgy mint akkor, valaha, régen.