Szerző
Dukai Takách Judit

Dukai Takách Judit

elhíresült nevén Malvina, magyar költőnő

1795. augusztus 9. — 1836. április 15.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1010 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. november 6.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Dukai Takách Judit

Három szép érzés

Istent elmetalálmány
Bájoló ömledezés!
Dicső kézből jö tt adomány,
Égi szent lelkesedés!
Te a magány vad pusztáit
Rózsaligetté teszed,
S az életnek bús óráit
A szívekről elveszed.

Te a tirann szemeibe
Könnyet tudsz teremteni,
A szenvedő sebeibe
Édes enyhet önteni.
Te a legdurvább lelkeket
Érzékennyé míveled,
S a halandó embereket
Istenekhez emeled.

Óh érzés, óh lelki erő!
Nélküled ha kérdem, mi
Az élet s az ember? - merő
Élő és mozgó semmi.
Boldog, akit karod vezet,
Boldog, akiben te vagy,
Általad lehet a nemzet,
Általad a trónus nagy.

Előttünk három kútfőnek
Csergedez szép kristálya,
Amely nagynak és dicsőnek
Aranycseppjét kínálja.
Játékszín itt a legelső,
Mely a nyelvet kifejti,
És mely által a szív belső
Makacsságát felejti.

Ott látni és bámulhatni
Ama régi hősöket,
S mintegy életre hozhatni
Dicsőséges tettöket.
Látni Hunyadi mint vívott,
A vitézség példája;
Zrínyi le miképpen rogyott
S végszava volt hazája.

S egy asszony minő erős lett
A halált mosolygani,
Gyenge keze mely csudát tett
A várt földig rontani.
Ezeket a lelkes magyar
Ha nézi mint hív polgár,
Ezt mondja: míg győzhet e kar,
Ne félj hazám! — nem ér kár.

Elmegy nemes büszkeséggel,
Köszörüli acélját,
Kész meghalni dicsőséggel,
Hogy védhesse királyát. -
Második tárgy a poézis,
Mennyei láng, szelíd tűz,
Mely a roskadt sírbolton is
Örök koszorúkat fűz.

Ez majd Parnasszon rózsákat
Szed s azoknak örvendez,
Majd vitézeket s csatákat
Ossziánként zengedez.
Tőle minden éltet vesz mint
Pigmaliontól a kő;
Ha érez ott ember megint,
Midőn teremt, Isten ő!

Következik a muzsika,
Olvaszt, emel, lángra gyújt,
Mint Orfeus lantjátéka,
Vadaknak is érzést nyújt.
E szférai zengzetektől
Kegyesebb az éghajlat,
S e fellengző érzésektől
Nemesebb az indulat.

Hol mindezek gyűlve egybe,
Tűnik ott a setétség
Fénysugárt önt mindenekbe
A jóltévő istenség.
Itt mutatják vetélkedve
Az elmék remekei:
Hogy bár porból emelkedve
Ok nem föld gyermekei!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!