Ady Endre

Harcos és harc

Életét, magáét, éli néha
A harcos ember:
Megtelik szerelemmel
S valahogyan kifordul a sorbul.

De nem csorbul
Ilyenkor sem a lelke:
Kitelelte
A bánatát
S csak azért él néha magának,
Mert így lehet az övéivé,
Jövőt-küzdő fia a Mának,
Ön-boldogságért másnak jó legény.

Szeretem most, életem tetején,
Amikor minden úgy rohad,
A nagyszerű,
Kettős, szép gesztusokat.

Örömöm a szenvedőké
S mindenkié a szenvedésem:
Mégsem
Hamar támad ilyen valaki.

Ki úgy szeretek vallani
S gyermekesült szájammal itten
Beszél hozzátok,
Ha bármilyen káromkodás is:
A Harc,
Az Isten.