Vörösmarty Mihály

A hajdani nemesség emléke

Láttam kelni serény lován
Honnomnak szomorú halmain a nemest.
Láttam, mint emelé vasát,
Rettentő tüzesen a magas ég felé.
Romlást hinte komoly szeme,
Arcán bú lebegett és kitörő boszú,
Biztos lépte előtt halál,
Pusztúlás, s azután csend, nyugalom terűlt.
Ekképen közelít nehéz
Felhőjében az ég gyors tüze föld felé,
Hol több ezredes ormokon
Dúl, és porba temet minden emelkedőt.
Távozzál, ki gyalázatos
Rablánccal fenyegetsz, gőgös agyarkodó!
Vág a szolga kar is: de mély,
S ártalmas sebet ejt a szabad emberé.