Vörösmarty Mihály

A magány

Ő az! e szív választotta
A legédesb lány,
Aki ott a sokaságban
Áll zöld part fokán.

Ő az! angyaljó szivének
Szép követjei,
Szerte járnak a seregben
Félénk szemei.

S mindenütt van, mindent eljár
Szeme, mint villám;
Egyre nem mer rátalálni,
Egyre, csak reám.

De ha távol elmaradt a
Zajló társaság,
És fölénk a szent magányban
Hajlik biztos ág;

Akkor nem titkolt örömmel
Nyílnak karjai,
Csókkal, édes szózatokkal
Ömlők ajkai.

Akkor, amit rég epedve
Vártam, meglelem:
Szép ölében álmodozni
Hágy a szerelem;

S éljük, míg az ér sietve
Űzi habjait,
Visszahozhatatlan órák
Boldogságait.