Garay János

Új-évi ajándék

Tündér leszáll a földre minden évvel,
A népnek üdvöt osztogatni kész, -
Bőség-szarút emel mindkét kezével,
Szeméből létöröm malasztja néz,
S a nép esengő szóval jár elébe:
"Kit vesz közűlök áradó kegyébe?"

S bőségszarúját a tündér kiönti,
Özönnel árad mindenütt malaszt:
Ezt kincs, amazt új hívatal köszönti;
Más kéjvirágot, más babért szakaszt,
S a mint vannak, s kegyében részesűlnek:
Oltárkövére hálaadva gyűlnek.

Ott a malasztot esdezők körében
Sováron a költő is föltekint, -
Boldogság vágya van könyűs szemében;
"Csak én maradtam díjtalan megint?
Csak én küzdéseimnek nincs-e ára?"
Ily bánatos panasz jön ajakára.

És rózsatrónjáról leszól a tündér:
"A kincs dalok jutalma nem lehet!
Érzés világod szebb jutalmakat kér, -
Öleld, miért égsz, szent szerelmedet!"
S kit a költő oly rég imádva kére
A barna lányka lett új-évi bére.