Szerző
Kaffka Margit

Kaffka Margit

a magyar irodalom egyik legjelentősebb női író- és költőnője

1880. június 10. — 1918. december 1.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1031 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. július 28.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Kaffka Margit

Hu-ro-ki

A lelked messze, idegenbe való,
Gyűrött, furcsa, öreg japáni lélek.
Tettetve kies, mint szigetbeli tó,
S a nagy, riadalmas, dús óceánnal
Titokszerűen eggyéfolynak a mélyek.
Ha 'ott' árbocatörten elmerül egy hajó,
Fölzeng 'itt' halk buborékja színének,
Tükrözve torzon, döbbentőn, visszásan
A hajót, a halált, a vihart, a tengert...
Ez a lelked.

Fürge, szomorú, apró mosolyod
Halvány redője aranyszőtt selyemnek.
Selymek... zizegők, rajzosak, nyugtalanok!
Ideges ábrák kúsza gyűrüin át
Félbenmaradt, bús fényálmok kerengnek. -
Sok tipegő, finom ösztöngondolatod
Játékos és bölcs, mint a beteg gyermek, -
És mint a tarka, lágy, bőráncú selymet,
Puhán, hízelgőn alakomra dobod
A mosolyod.

A te szerelmed gyümölcsfa-virág,
Némán hajolva simítja az arcom.
Hűs illathálóban pihen a vágy,
Mint nagy, szélcsendes, parti reggelek,
Mint lampiónos, felhős tavasz-alkony. -
S én feledem, hogy itt ős láva-láng
Tikkadt heve ég minden szirom-ajkon.
"Amen!" - szólsz; s kivirítnak pici csoda-fák.
Bűvész vagy, bölcs vagy! Engem egyszer elveszt
A te szerelmed.

1905.

Kaffka Margit aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!