Tóth Kálmán

Naptól virit...

Naptól virít, naptól hervad a rózsa...
Hogy szeretlek, mit tehetek én róla?
Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom,
Te vagy nekem egyetlenegy világom.

Haragszom én a lányokra miattad,
Hogy lelkemet olyan nagyon megcsaltad;
Tereád is haragunnám szertelen,
Csak ne volna oly nagy úr a szerelem.

Mikor még ugy együtt voltunk, jó régen,
S elmerültem szép kék szemed tükrében;
Azt gondoltam: mennyországot láttam ott,
Pedig az egy pokol kékes lángja volt.

Hanem hiszen mindegy nekem, ha az is,
Szeretlek én, ha a lelked csalfa is...
Elhazudtam: hogy szerelmem kiégett,
Pedig most is majd meghalok teértted!