Gólem
Idézlek, porladó rabbi,
Ősöm, Liva ben Becael!
Halotti ruhád rojtjai
Suhogjanak az égre fel!
Repess, mint fekete madár,
Kaftánod szárnyán, holt rabbim!
Eszelős király árnya áll
Prágának felleg-tornyain.
Trónján a köd felégetett
Templomok füstjeként kering.
Mellén keresztben kard remeg,
Testén lánc-szemű csipkeing.
S még most is féli Gólemed!
Éjfélkor újra lóra hág,
Követi őt a rettenet,
Mint dobogás a lópatát.
A csend mint felvert eb ugat.
Bősz ménje orrán páraként
Horkan az éj - és Bábudat
Kutatja ama kő-legényt!
Kertünkben rugtat és lenéz
Kutunkba, s vadul tépi szét
Ablakunkon a rettegés
Vonagló, rejtő függönyét.
Csóvája tornyainkra csap,
Templomív dől, ha ujja int.
Megfojtott kígyók, madarak
Vére mocskolja kelyheink.
Hagyd el hát süppedt fekhelyed,
Zúzd porrá szemed cserepét,
Köpd ki, mely köti nyelvedet,
A zöld rögöt! - szót vár a nép,
Igét, óh Liva, holt rabbi,
Melytől a kő mint toll lebeg.
S melytől Altenau boltjai
Alatt megéled Gólemed.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!