Ház, a kis utcában
Két öreg térde már a földet éri,
Nekünk a szentet, a mindvégig drágát,
Fátylas szemével az utcánkat méri:
Minket keres, a külváros virágát.
Mohos fedél a tarkójára szédült.
Csak néz, csak les: a két gyerek most merre?
(Két rózsakert, már rég az őszbe vénült.
Megyünk, megyünk, a nagy sötét vizekre.)
A vágy ha vert, ha énekek ragadtak.
Mi elkószáltunk, ki a sinhatárig,
Hol földet értek lángjai a napnak,
És felperzselték a ködöt egy szálig.
S megnyilt nekünk a titkos végtelenség,
A vonatok sikoltva csábitottak,
De mi maradtunk - jó, vagy esztelenség?
Bús rabjai a holt utca-saroknak.
Ahol a sinek lomhán összeérnek,
Odáig roskadt életünk, a gyáva...
A vonatok már vissza sose térnek,
Mi maradtunk a nyügös éjszakába'.
Juhász Mórnak ajánlom.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!