Thali Kálmán

Zápolya

I.

"Hová nyargalsz vitéz lovag
E tajtékzó paripán?"
"A királyi ős Budára -
Át Szegednél a Tiszán!

Leveretve nyög a pórhad -
Éljen, éljen Zápolya!
Megmentését egyedül csak
Neki köszöni hona!"

Szól és vágtat mint a szélvész
Temesvárról a futár, -
S nyomában mint rózsafelhő
A hir fönn repesve jár. -

Ős Budában fürge zaj kél,
Vigan szólal a harang:
Mint majd egykor az angyalnak
Trombitája szólaland...

A király is hallja a hirt -
Könybe lábbad a szeme...
Ki mondja meg: ez a könnyü
Öröm vagy bú könnye-e?...

II.

Egy évtized lehivarzott.
Azóta sok változék...
Ujra hirnök jő Budára -
Arcza halvány, sebe ég.

És pihegve szól: "Mohácsnál
Király és hon elveszett!..."
S haldokolva fölszakitja
Vérző keblén a sebet. -

Ős Budában ujra zaj kél -
Búsan kondul a harang:
Búsan, tompán, mint midőn a
Koporsóra hull a hant...

Királyasszony hallja a hirt,
Könybe lábbad szép szeme...
Kiki tudja: hogy ez a köny
Sötét bánat könyüje!!

- És Szegednél táborával
Tétlenül áll Zápolya:
Megmentését, elvesztését
Neki köszöni hona.