Pásztor Árpád

A fürdő

Csöppents fürdődbe, mely lágyan tapad
A kád fehér, zománcozott falához,
Nehéz hullásu rózsaolajat.

Finom ujjaddal borzold a vizet,
Játszd szét a súlyos illatcseppeket,
Mely mind a langy viz mélyére siet.

Gyujtsd fel a villanyt... Hogy a tükrökön
És a falon nevessen úgy a fény,
Mint ifjú szívben az életöröm.

Hajadba fonj rózsaszín szalagot,
Próbálgatva kösd fel, kislányosan,
Szabaduljon fel ívelt homlokod.

Hulljon le inged, a súgó batiszt...
Lábad ujja érje már a vizet,
Mely tisztán csillog, mint az ametiszt.

Lépj be... Borzongva, lányos-kedvesen,
Az illatos viz csókoljon körül,
És ringatózzék rózsás térdeden.

Mig szobalányod fürdőköpenyed
Eau de Cologne-nal bepermetezi,
S irigyen várja, hogy magadra vedd.

Beléje bujsz... A lágy kasmirköpeny
Puha, szelid meleggel betakar,
S te nálam vagy már a szobába benn.

Szemed nevet... tested tavaszt lehel...
Tipegve koppan apró papucsod,
És két karom erősen átölel.