Samarjay Károly

Túlvilági kép

A túlvilág legfényesb térein
Éjfélkor ékes szellemek
Dús fényben úszó asztalok körűi
Vigadni összegyültenek.

Egy asztalnál a költők szellemi
Űlnek, Homér az elnökük;
Jobbján Shakespeare és balján Goethe űl,
S több helléndalnok van velük.

Ott Schiller, Byron s Róma dalnoki,
Germán, frank s több britt lantosok,
Ott Kölcseynk, Háfiz és Osszián,
Mind oly dicsők! mind oly nagyok!

Az asztal véginél Anakreon,
Öblös nektárkehely körűi
Vitéz Mihályunkkal versenyt iszik,
S ivás közt arca földerül.

Szellemlépéssel jő Shakespeare felé
Miranda és Ophelia,
Petrarcának, mi hajdan tiltva volt,
Szabad Laurát csókolnia.

Vörösmartynk számára Kölcsey
Üres széket tart oldalán,
Alátekint a földre bús szeme,
S aggódva áll meg volt honán.

Ez asztalon a hajnal csillaga
Világít. A költők előtt
Nektárpoharak állnak, mennyei
Bájillatú virág között.

Más asztalnál a hősek lelkei,
Achill, s a hellén szellemek,
Hős Zrínyi, Caesar és Napoleon
Nagy Sándor mellé ültenek.

Achill Hektorral a kibékülés
Nektárkelyhét üríti ott,
Etele véres arca most szelíd,
Árpád is rég kinyúgodott.

A harmadik asztalnál Rafael
Az égi szűz felé tekint,
Kit ő a földön láta már, kivel
A mennyben összejött megint.

Mellette ült Corregio, Angelo,
Dicsőült festészszellemek,
Velök a szobrászisten, Phidias,
S a nagy Canova ültenek.

Beethoven, Haydn, Mozart s a zene
Még most is zengő szellemi
Lantot ragadnak, és minden müvész,
Minden hős elkezd zengeni.

S a túlvilág dicsőült téreit
Magasztos ének rezgi át,
Egyíti vélök minden égi lény
És minden angyal bájszavát.

Eljő ekkor maga az alkotó,
A szellemek fölállanak;
S míg keggyel nyújt nekik istenkezet,
Örvend derék sajátinak.