Szerző

Pásztor Árpád

író, újságíró és műfordító

1877. április 12. — 1940. október 26.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1580 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2014. március 25.

Megosztás

Címkék
Kedvencnek jelölte

Pásztor Árpád

Versek

2.

De kár, hogy most megy el!

Mikor a dunaparti fák
Budáról átfehérlenek,
A gesztenyék s a lila orgonák
Lombján május aranycsókja remeg.

S kiket elüzött a bús, hosszu tél,
A sötét órák dermedt hidege,
Szivembe zengőn ujra visszatér
A vágyak zajgó fecskeserege.

Hozzák magukkal dél egész tüzét,
A teremtő, a lángoló napot,
Csak sejtett tájak balzsamos izét,
Forrongó szin és fényáradatot.

Az ifjuságot... És Magát!... Magát...!
Tavasz csodáját, uj életemet,
Ki messzi partról int fehéren át,
S az álmok halk virágával befed.

De kár, hogy most megy el!

Nyugat, 1911/10. szám

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!