Gyulai Pál

Honvágy

Mi vonja a fecskét keletre,
Túl bérceken, tenger fölött?
Mit elhagyott volt, régi fészke,
És az emlék, mely véle jött.
Mi bántja ész'kon a virágot,
Mely déli tájt virulva nő?
A föld, mit hóval fedve lát ott,
S amit beszív, a levegő.
Mi az ott a távol ködébe,
Oh mi az ott kelet felé?
A hervadó virág búm képe,
S a szálló fecske vágyamé.