Darmay Viktor

Temetőben

Nem mint mások könyes szemekkel,
Búsulni ide nem jövök;
Nekem itt virul a boldogság,
Itt fakadnak az örömök.
Másnak nehéz, fojtó teher csak,
Nekem édes balzsam e lég;
A nagyság hogy megvérzé lelkem,
Vigasztalóm a semmiség.

Leülök a zöld puha fűbe
S oly elégülten dalolok;
A dal után el-elmerengek
...s állnak a hideg oszlopok...
Az elhaló nap végső csókja
Ég márványhomlokuk felett;
Oh a világ hideg szivébe
Vet-é ily fényt a szeretet?!