A munkás vasárnapja
Egész világ künn a szabadban,
A város csöndes, néptelen;
Sötét lebujban, egy sarokban
Ülök görnyedten idebenn.
A kikelet nem csal ki engem,
Sem zöld liget, sem nyári lak,
Sem az erkélyen vélem szemben
Felém mosolygó nőalak.
Így kimerülve, tehetetlen
Nincs semmi vágyam, óhajom;
A műhely zaja zúg fülemben,
A gép visszhangját hallgatom.
Kábult fejemben úgy zsibong még
A tegnap lázas gondja mind,
És lebilincselt rab vagyok még,
Hallom: a gép hogy hí megint.
Szivemben - érzem - nincsen semmi,
Agyamban tompán kavarog;
Érzem: megszüntem ember lenni,
S kereket hajtó kéz vagyok.
1890 körül
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!