A Volgán
Letéptem síró földi láncom,
Szabad vagyok... Szabad
Fehér hajón, villó hullámon
Ringat az áradat.
Mögöttem bús fekete évek,
Könnyelmű küzdelem.
Uj partok árbocerdejének
Röpít most a jelen.
Víz, erdők szent egyszerűsége
Lágyenyhén vesz körül,
Magam vagyok hát ujra... Végre!
Megnyugvó egyedül.
Az emlékek kopott ruháját
Magamról levetem,
Friss szellők uj ingása jár át,
Érjen szűz meztelen!
Vadludak éke száll a légben,
A nyírerdő arany...
Természet!... Hozzád kell csak térnem,
Hogy felleljem magam!
Nyugat, 1911/8. szám
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!